Számokban a szerencséd?

Számokban a szerencséd?

 

A legtöbbször arra szoktunk összpontosítani, hogy vajon mi a személyes szerencseszámunk. Azonban Fortuna istenasszony kegyeit másképp is el lehet nyerni: olyan számok megjelenítésével az életünkben, melyek annak egyes területeit segítik. Nézzük, melyik szám miben tehet minket szerencséssé!

 

 

 

Egy:

Tévedés azt hinni, hogy az egyes az univerzum legmagányosabb száma. Ami azt illeti, kifejezetten szerencsés. A kezdet száma, azt jelenti, hogy elsők vagyunk a jó szerencse sorában. Elsőnek lenni annyit tesz, mint a csúcson lenni – a profizmus, az eredmények szimbóluma.

Az egyes emellett a napot is szimbolizálhatja, és ennek így egészséget, gazdagságot és biztonságot hoz az életünkbe.

Az egyes új vállalkozás indításakor, új célok kitűzésekor, az azok eléréséhez vezető úton lehet a segítségünkre, például úgy, hogy egy tárgyból, ami a sikert jelenti a számunkra egy darabot helyezünk az íróasztalunkra.

 

 

Kettő:

Azt üzeni, hogy a materiális és az azon túli világ történéseit is képesek vagyunk a kezünkben tartani. Az egyiptomiaknál az amuletteken és a szertartásokon is gyakran felbukkant ez a szám, azt jelezvén, hogy a beteljesüléshez két dolog szükséges: először meg kell szereznünk a tudást, majd bölccsé kell válnunk. Úgy vélték, hogy a szerencse belülről fakad, és ha ennek a két dolognak a birtokában vagyunk, akkor mi vagyunk a világ legszerencsésebb teremtményei.
A kettő emellett a párkapcsolatok sikerességének a megteremtője is – erős, mély érzelmekkel átszőtt köteléket jelent a felek között. Ha használni szeretnénk, akkor párosával helyezzünk képeket a falra, díszeket a hálóba stb.

 

 

Három:

Szerencse, szerencse és szerencse! Szent szám, melyhez minden kultúrában megszámlálhatatlanul sok misztikus, ezoterikus jelentés kapcsolódik. A legtöbb esetben a három az elemek erejét szimbolizálja, melyek egyesülnek általa és így egy új energiát hoznak létre.

A hármast akkor érdemes szerencseszámként használni, mikor valamire összpontosítani szeretnénk az energiáinkat – mintegy háromszoros erőt adva ezzel a szándékainknak. Jól gondoljuk hát meg, hogy mit szeretnénk elérni!

 

 

 

Négy:

A négyes a stabilitás létrehozásában segít, és így a családi problémák vagy olyan helyzetek megoldásában érdemes használni, mikor biztonságot szeretnénk teremteni. Például ha új házat szeretnénk venni. Furcsán hangzik? Pedig nem az, hiszen szeretnénk, ha az új otthonban a család minden tagja jól érezné magát, és ha a ház minden egyéb szempontból is örömet és nem ürömöt tartogatna a számunkra.

 

Öt:

Egészség, Gazdagság, Szerencse, Élet, Béke – az öt kínai áldás. Dávid az ötödik kővel terítette le Góliátot. Ugye nem kell mondani, mitől is olyan szerencsés az ötös? Így az ötágú csillag is, mely védelmet és kiegyensúlyozott energiaáramlást biztosít. Azonban ha nem csillag formában jelenítjük meg ezt a számot az életünkben, akkor is fizikai egészséget hoz az életünkbe, és egyúttal meg is véd minket.

 

Hat:

Szerencse vonatkozásában a hatost a szerelmi ügyekkel és a kapcsolatokkal szokták egy lapon említeni. Ez annak köszönhető, hogy a hat a kapcsolatainkat harmóniával és szenvedéllyel megfűszerező Vénusz száma.

A Tarot-ban a hatos a Szeretők kártyája, ami kiegyensúlyozott kapcsolatot, a felek közti nyílt őszinte kommunikációt jelez.
Bármilyen új kapcsolat jelenik meg az életünkben, jó ötlet a hatossal pozitív töltetet adni neki.

Hét:

Tudásunk bővítésében, elmélyítésében, továbbá spirituális és intellektuális fejlődésünkben segít minket ez a mágikus szám. Amennyiben gyanúsan sokszor bukkan fel az életünkben (például az órán, jegyeken, rendszámtáblákon, szobaszámokban), akkor az gyakran azt jelentheti, hogy ideje magasabb szintre emelni a tudásunkat, spiritualitásunkat. Ha szinte lépten-nyomon a 777-be botlunk, akkor pedig örülhetünk, hiszen azt üzenik nekünk fentről, hogy jó úton járunk, csak így tovább.

 

 

 


Nyolc:

Vitatott, hogy valóban szerencsét hoz-e. Azonban, ha arra gondolunk, elfektetve a végtelen jelét kapjuk, akkor bizony minden okunk megvan rá, hogy szerencsehozóként tekintsünk rá. Miért? Mert világunkban minden végtelen és minden, ami megjelenik benne, csak átutazó vendég. Azaz semmi se vész el, csak új formát kap. Ha a szerencsére ültetjük át ezt az elgondolást, akkor a nyolcas azt jelenti, hogy a jó szerencse valamilyen formában mindig jelen lesz az életünkben, mindig új formában kopogtat be az ajtónkon.

 

Kilenc:

3 x 3 = 9. A hármas ereje megtriplázva! Sőt! Ha bármilyen számot megszorzunk kilenccel és az így kapott szám számjegyeit összeadjuk, mindig kilencet kapunk. Pl. 5 x 9 = 45; 4 5 = 9! Az egyesülés és az elsődleges forráshoz való visszatérés száma. Akkor válik a legnagyobb hasznunkra, mikor ihletre van szükségünk, mikor több nézőpontból szeretnénk egy problémát megvizsgálni, annak érde
kében, hogy végül megtaláljuk a lehető legjobb megoldást.

Szavazás

Milyennek találod az oldalt ??

Kereső

 

free hit counter

 

lap tetejére

 

Szeretettel üdvözöllek

 

 

 

 

 

free hit counter

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Boldog névnapot.

 

Module

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     

 

 

0.025 mp